Ajándék gyertya!

Tűzzománc


Képgaléria


Zománcozás: A zománcozás a fémművesség egyik díszítő technikája. Az egyiptomiak már évezredekkel ezelőtt, a mai technikához hasonlóan zománcozták ékszertárgyaikat.


Az ókori keleti népek a drágakövek helyett megolvasztott üveggel már a legrégibb időktől kezdve díszítették ékszereiket, zománcozással azonban először i.e. a II. évezredben találkozunk az egyiptomiaknál.

A görög ötvösök a hellén kortól kezdve, keleti hatásra szintén használták a zománcozást, főleg ékszerek díszítésére.

A rómaiak ugyancsak ismerték a zománcozást, a beágyazott, valamint a rekeszzománcot egyaránt. A zománcozásban a legmagasabb színvonalat a bizánci és a középkori ötvösök érték el.

A bizánci ötvösök a rekeszzománcozást a legmagasabb művészi fokra fejlesztették. Virágzásának kora a IX-XI. század között volt. Rekeszzománcos koronák és ékszerek készültek, amelyek közül több került a bizánci császár ajándékaként európai királyi udvarokba. Továbbá az egyház számára készült tárgyak: a kelyhek, a keresztek, az ereklyetartók is rekeszzománc díszítésűek.

A XII. század közepén terjedt el a beágyazott zománctechnika a francia Limogesban, amely a XV. század végéig virágzott, majd később helyet adott egy újabb zománcozási eljárásnak: a festőzománcozásnak. Az áttetsző vagy lapos reliefzománc szülőhazája Itália. Egyes írások szerint már a XIII. században gyakorolták ezt a díszítési eljárást, amely csakhamar elterjedt Franciaországban és Németországban is.

Hazánkban a XIV. század végén egy eddig ismeretlen zománcozási technika, a sodronyzománc alapozta meg európai hírünket a zománcozás terén. A sodronyzománc a rekeszzománcok csoportjába sorolható, de sem a bizánci, sem a perzsa eredetű filigránzománcból nem származtatható. A rekeszeket itt nem simaszalagok, hanem csavart sodronyok képezik, amelyeket domborúan kiemelkedő zománccal töltenek ki. A sodronyzománcozást leginkább stilizált növényi motívumok ábrázolására használták. Egyik legrégibb sodronyzománcos emlékünk a jól ismert Szent László herma /Kolozsvári Márton- a Győri Székesegyházban/ és ezzel szoros rokonságban lévő Bars-Szent-kereszti kehely, valamint a Rong-kehely, a Suky-kehely, Pethe-kehely, Széchy-kehely /az esztergomi kincstárban/. A magyar Szent Koronát és a Jogart szintén meg kell említenünk, bár készítésének idejére és helyére vonatkozóan több ellentmondó teória van.

A domborművű zománcot megtaláljuk még a XIV. századbeli olasz, francia, német munkákon. A XVI. században ezt a zománcozási eljárást az ékszerkészítők veszik át. Ez az eljárás az opak és átlátszó színeket egyaránt alkalmazza.

A beágyazott zománcot felváltó festőzománc kifejlődésében valószínűleg nagy szerepe volt a francia üvegfestészetnek. A XV. század folyamán alakult ki Franciaországban, és még a korai emlékek kizárólag egyházi jeleneteket ábrázoltak, a XVI. században a reneszánsz művészet meghonosodása következtében már a legkülönbözőbb világi rendeltetésű tárgyakon is helyet kap, és az ábrázolás témája is megváltozik. A francia festőzománc művészei közül elsősorban a Limousin családot kell kiemelni.

A porcelánfestészetre emlékeztető festőzománcozásnak a XVIII. században két kiváló mestere volt hazánkban. Az egyik a selmecbányai Weigl Bertalan, a másik a kassai Szilassy János. Az egyházi rendeltetésű alkotásokat is zománcos képekkel díszítették.


A rövid történelmi betekintés után egy kis összegzés:

A zománc alapanyaga finom porrá tört kristályüveg, amelyhez ólom-oxidot vagy bóraxot adagolnak, hogy kisebb hőmérsékleten olvadjon, mint az üveg. Ez a zománc átlátszó és színtelen. Színes zománc készítésekor ehhez különféle fém-oxidokat kevernek. Átlátszatlan zománc készítésekor az üveganyaghoz csonthamut vagy ón-oxidot adagolnak. A megfelelően elkészített zománcot tűzben égetik a tárgyra. A zománcozó eljárásokat két főcsoportra lehet osztani: ötvöszománcozásra, festőzománcozásra.


Ötvöszománcozás:

1. Rekeszzománc

2. Beágyazott zománc

3. Kevertzománc

4. Domborművű zománc


Festőzománcozás: A festőzománcozás nem más, mint zománccal festés fémlapra. E technika esetén, mivel a felületet teljesen bevonják, a fém csupán alapja a festéknek. Ez a technika a franciaországi Limoges városából indult a XV. században. A zománcozandó felületet (fémlapot) először mindkét oldalán átlátszatlan zománccal vonják be. A hátlap bevonórétege az ellenzománc. Ennek az a feladata, hogy a fémlap vetemedését megakadályozza. Az alapszínekre festenek rá más színű zománcokkal, amelyeket azután újból kiégetnek.


Boltunkban jelenleg Halász Zsóka bűbájos, többségében zsűrizett képei tekinthetők, és vásárolhatók meg.


<< Vissza az előző oldalra
 
Látogatóink (2008.04.29. óta):
Látogatók